Látogatás Jászberénybe, a Jászság fővárosába
A Jászság fővárosa a kistérség gazdasági, szellemi és kulturális központja. A műemlékekben gazdag alföldi város a Jász Múzeumban őrzi a sajátos kultúrával rendelkező jász nép múltjának írásos és tárgyi dokumentumait, valamint az ország egyik legrégebbi történelmi ereklyéjét és egyben a Jászok szimbólumát, a legendás Lehel Kürtöt. A városkép büszkesége a műemlékek és köztéri szobrok mellett a Nagyboldogasszony Római Katolikus Főplébánia Templom, melynek különlegessége, hogy a templomtorony tetején az aranyozott Szent Korona található. A Jászberényi Állat- és Növénykertben az állatok tágas kifutókban, természetes környezetben szórakoztatják az oda érkező közönséget. A Hajta- és a Zagyvamenti Természetvédelmi Területek szabadon látogathatóak, a hajdani mocsárvilág területén az ártéri és a szikes legelők növény- és állatvilágát jól lehet tanulmányozni. Júniustól augusztusig a Jászberényi Nyár – Vigadalmi Napok eseménysorozata várja a látogatókat kulturális, népművészeti, gasztronómiai programokkal. A rendezvénysorozat keretében augusztus elején kerül megrendezésre a Csángó Fesztivál, szintén augusztus elején tartják a Nemzetközi Mézvásárt és Méhésztalálkozót is.
Web: www.jaszbereny.hu, www.jaszberenyzoo.hu
További látnivalók: Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria – Rozália kápolna - Korsós lány kútja – Jász kapitány szobra – Bundás-kút – műemlék épületek – Rokokó szoborcsoport – Ferences Templom
Főbb kulturális rendezvények: Jászberényi Nyár – Vigadalmi Napok, Csángó Fesztivál – Kisebbségek Folklór Fesztiválja – Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó
Bővebb információ: Tourinform Jászberény, Tel.: 57/406-439
![[X]](/site/upload/2009/06/close.gif)




