Irány Debrecen és környéke
Debrecen
A „Kálvinista Rómaként” emlegetett alföldi várost ma már többnyire kultúrától pezsgő nagyvárosként ismerik. A történelmi település jelképe a kéttornyú református Nagytemplom. A műemlékekben bővelkedő cívisváros nemzetközi hírű rendezvényeivel hívja fel magára az utazóközönség figyelmét. A minden évben augusztus 20-án megrendezett Debreceni Virágkarnevál több mint négy évtizede vonzza a városba a látogatókat. A nagy múltú és egyben az ország egyik leggazdagabb kulturális-történelmi gyűjteményét bemutató Déri Múzeum, valamint az 1538-ban alapított, 600 000-es könyvtári állománnyal rendelkező, több ereklyét és egyháztörténeti ritkasággal rendelkező Református Kollégium mellett a régió legnagyobb művészeti galériája, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ garantál katartikus élményt a művészetek iránt érdeklődőknek. Ám érdemes megismerkedni a város környékének nevezetességével is. Web: www.debrecen.hu, www.iranydebrecen.hu, www.fonixinfo.hu
További látnivalók: Kölcsey Központ – Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum – Református Kistemplom – Szent Anna Katolikus Székesegyház – Tímárház – Csokonai Színház – Debreceni Egyetem főépülete
Főbb kulturális rendezvények: Debreceni Tavaszi Fesztivál és Tavaszi Tárlat, Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny, Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál, Debreceni Virágkarnevál és Karneváli Hét, Debreceni Jazznapok
Debreceni Erdőspuszták
A várost félkörívben ölelik körül a 10 km-re keletre található Erdőspuszták. Egyik legjobban kiépített pihenőcentruma, a Vekeri-tó ad otthont július végén a Campus Fesztiválnak, mely nem csak zenei programokat kínál, hanem fontos szerepet kap, a sport, a mozi, valamint a tudomány és a művészetek is. A Bánkon található Erdőspusztai Bemutatóház kiállításai és arborétuma a táj jellegzetes növény és állatvilágát ismerteti meg a látogatóval. A Hármashegyi Pihenőközpont gyönyörű erdei környezetben fekszik Debrecentől 17 km-re. Domborzati viszonyai nem a megszokott alföldi táj képét mutatják (innen származik a hegy elnevezés is). Legmagasabb pontján kilátóból lehet csodálni a tájat. Kedvelt túrázó és kirándulóhely, amelyre az ország egyik legrégibb erdei kisvasútján, a Zsuzsi-vonaton is eljuthatunk érintetlen erdei tájakon, turistautak mentén. A vasúttal párhuzamosan kerékpárút is vezet. Web: www.campusfesztival.hu, www.zsuzsivasut.hu
Hajdúszoboszló
A mediterrán hangulatú fürdőváros 20 kilométerre található Debrecentől. A város méltán érdemelte ki a "Reumások Mekkája" jelzőt. Európa legnagyobb fürdőkomplexuma 80 éve várja a gyógyulni és pihenni vágyókat. A strand szomszédságában nyílt meg az ország első aquaparkja. A gyógyvízű fürdő mellett látványos építészeti alkotás a Harangház, mely különleges aluminium-ötvözetből készült harangoknak ad helyet. A Bocskai Múzeumban helytörténeti és néprajzi, valamint a modern művészetek múzeumi anyagát ismerheti meg a látogató. A fürdőzés mellett kellemes kikapcsolódást ígér a július végén és augusztus elején megrendezésre kerülő Folkhétvége és a Szoboszlói Dixieland Napok, és a szeptemberi Bioétel és Borfesztivál. Web: www.hajduszoboszlo.hu
Balmazújváros
A Semsey Andor Múzeumban kiállítás mutatja be a helyi kismesterségeket és mesterműveket is, például a Mihalkó Gyula kalaposmester által készített fejfedőket. A város műemlékei között találjuk a klasszicista stílusban épült Semsey-kúriát. A hagyományosan augusztus 20-át megelőző héten megrendezett Kastélykerti Esték rendezvénysorozat a város jellegzetes kulturális eseménye. Web: www.balmazujvaros.hu
Hajdúböszörmény
A Hajdúsági Múzeum a hajdúság történetét és néprajzát mutatja be. Udvarán impozáns szoborpark található. A település ritka, kör alakú városszerkezetéről, valamint szélesen nyújtózó főteréről is híres. A Bocskai téri református templomban az ország egyik legnagyobb bástyatetőzetű, különlegesen szép akusztikájú orgonája muzsikál. A város kiemelkedő rendezvényei augusztusban a Hajdúhét, valamint a 4 napos Kotta Fesztivál, amely az ország egyik legrégibb, rendszeresen megrendezésre kerülő nyári ifjúsági eseménye. Web: www.hajduboszormeny.hu
Nádudvar
A fazekasság mesterségét mai napig őrző település legismertebb kézműves remekei a helyben kiásott agyagból, különleges égetési technikával készített fekete kerámiák. A hagyományos módon korongozott edények elkészítéséhez festéket nem használnak, színüket a redukciós égetéskor kapják. A Fő utcán végigsétálva a fazekasok bemutatótermeiben lehet megcsodálni a 300 éves mesterség remekeit, a vállalkozó kedvűek ki is próbálhatják a korongozást. Web: www.nadudvar.hu
További látnivalók a térségben: Püspökladány – ERTI Püspökladányi Arborétuma
Berettyóújfalu – Bihari Múzeum
Bővebb információ: Tourinform Debrecen, Tel.: 52/412-250, www.iranydebrecen.hu
![[X]](/site/upload/2009/06/close.gif)




