Az év TDM szervezete: Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft.
A turisztikai desztinációs menedzsment (TDM) rendszer és a TDM szervezetek sikeres működésének ösztönzése érdekében a Magyar Turizmus Zrt. 2011-ben megalapította „Az év TDM szervezete” és „Az év TDM menedzsere” díjat. A jelölteket a szakmai munka értékelése és a kialakított partnerségi kapcsolataik alapján a Magyar Turizmus Zrt. és a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztálya nevezte meg.
„Az év TDM szervezete” esetében jelölési és elbírálási kritérium volt, hogy az NGM által regisztrált szervezet legyen, továbbá szempont volt a tagsági kör reprezentativitása, folyamatos bővítése. Ezen kívül figyelembe vették a tervezett szakmai programok és megvalósításuk állapotát, valamint azt, hogy a szervezet a vendégéjszaka-szám tekintetében növekedést tudott-e felmutatni a megalakulása óta. Az elbírálásnál előnyt élveztek azok a TDM szervezetek, melyek Tourinform irodát tartanak fenn. A jelölést követően ebben az esetben is a díjra esélyesek nevezését egy, a fenti szervezetek képviselőiből álló szakmai értékelő csoport bírálta el. A döntést a díj kiírója, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója hozta meg: „Az év TDM szervezete” elismerést a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. nyerte el. A szervezet egymillió Ft díjazásban részesül, melyet marketingcélokra használhat fel.
A díjat a 2012. február 1-jén megrendezett 20. Turisztikai Évadnyitó Fogadáson Varga Mihály miniszterelnökséget vezető államtitkár és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója adta át Furkóné Szabó Mariannának, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjének.
Nyíregyházán és térségében a turisztikai szolgáltatók az önkormányzatokkal együttműködve alakították meg a 27 tagból álló Nyírség Turizmusáért Egyesületet, amely a később létrejött TDM szervezet alapját alkotta. 2010. október 1., azaz a TDM szervezet megalakulása óta az aktív tagok száma kétszeresére nőtt: jelenleg 60. Mind a 2009-es, mind a 2011-es TDM pályázaton sikerrel indultak.
Egyedülálló kezdeményezésükre elkészült a Turizmus Specifikus Életminőség Modell, amely bemutatja a turizmus hatásait a térségben élők és az idelátogató turisták életminőségére. Tevékenységüknek köszönhetően először sikerült ebben a desztinációban az összes nagy turisztikai attrakciót összefogni, és „Csodacsomagok” néven egységes kínálattá formálni.
A szervezet személyi állományát kreatív és elkötelezett, kiváló szakemberek alkotják. A vendégbarát Front Office Iroda megnyitásával, a közvetlen vendégkapcsolat kialakításával és működtetésével a látogatókat igényes információszolgáltatással várják.
Fejlesztéseik és az általuk szervezett események bemutatására hatékonyan használják a médiát, híradásaik folyamatosan jelennek meg helyi és országos turisztikai portálokon.
A szervezet és a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága között állandó, folyamatos és eredményes az együttműködés.
![[X]](/site/upload/2009/06/close.gif)




